Rólunk

A Magyar GIN Közösségről

Szeretettel köszöntelek a www.ginkozosseg.hu oldalon, Dósa Szilárd vagyok, a Magyar GIN közösség alapítója. Kérlek, engedd meg, hogy tegező hangnemben írjak. A Magyar GIN közösség egy Mesterelme társaság, amely hasonló gondolkodású emberek harmonikus együttműködésére épül, azzal a szándékkal, hogy mesterévé váljunk annak, az eddig titokban tartott tudásnak, amelynek segítségével lehetünk, tehetünk és birtokolhatunk bármit és mindent, amit akarunk. A legnagyszerűbb, segítőkész emberek csatlakoznak csoportunkhoz, akik egyet értenek Andrew Carnegie azon elvével, hogy leginkább úgy gazdagodhatunk meg, ha másokat is gazdagabbá teszünk.

A mi közösségünk sem szól mindenkinek, vannak emberek, akik inkább a TV előtt ülnek, és panaszkodnak ahelyett, hogy a saját kezébe venné az irányítást. Ha te is ilyen vagy, semmi gond.

  • Ne csatlakozz hozzánk, ha magadon kívül senki nem érdekel.
  • Ne csatlakozz hozzánk, ha csak a saját hasznodat keresed.
  • Ne csatlakozz hozzánk, ha már mindent tudsz.

Ez a közösség nem egy piramisjáték, de nem is egy szekta. Egyszerűen emberek társulása, akik elköteleztük magunkat, hogy kihozzuk magunkból a maximumot, és megkapjuk azt, amit az élet számunkra tartogat.

De, ha készen állsz arra, hogy a saját kezedbe vedd az életed irányítását, hajlandó vagy időt, pénzt és energiát fektetni a saját életedbe, köztünk a helyed.
Ha úgy érzed, több van benned. Ha hajlandó vagy tanulni, fejlődni és változni, ha többet akarsz az élettől, ha fel akarod szabadítani a benned lévő rejtett erőt, köztünk a helyed! Ha már eddig is hatalmas sikereid voltak, és szeretnél egy jó közösségbe tartozni, ahol a tapasztalataidat másoknak is átadhatod, tarts velünk.

Már az ingyenes regisztráció után is hozzáférést kapsz hanganyagokhoz, és minden napi inspiráló üzeneteinkhez.

Rólam:
Ez a történet nem rólam szól, hanem sokkal inkább te rólad, mégis szeretnék röviden bemutatkozni. 33 éves vagyok, boldog házasságban élek a Magyar Felvidéken, Dunaszerdahelyen.

Már évekkel ezelőtt felfedeztem, hogy az életem sokkal több annál, mint aminek tűnik, hogy sokkal több vagyok annál, mint aminek Fizikai valóságomban látom magam. Folyamatosan kerestem a válaszokat, és folyamatosan egyre újabb tapasztalatokat szereztem az élet nevű játékban. Voltak köztük kellemesek és kevésbé kellemesek, de mind azt a célt szolgálták, hogy az legyek, aki ma vagyok, ami a lehető legjobb kiindulópont a jövőmhöz. Sokat gondolkodtam azon, miért is vagyok itt, a Földön, mi a szerepem ebben a világban. Mindig is vonzott, hogy másoknak segítsek egy boldogabb, örömtelibb, jobb életet elérni, szóval azt a küldetést ismertem fel magamban, hogy a legjobb önmagammá akarok válni és egyben másokat is segítek abban, hogy megtalálják a saját legjobb önmagukat és egy boldog életet itt, a Föld nevű bolygón.

2016 nyarán találkoztam először egyik Mesterem, Kevin Trudeau, a Te kívánságod a te parancsod című hanganyagcsomagjával, ami már első hallgatásra is teljes mértékben rezonált velem. Megértettem, hogy ez a CD készlet csak a kezdet, a bemutatója egy teljesebb oktató programjának, tehát egyre aktívabban kezdtem keresni azokat az embereket, akik rendelkeznek az információval, de Magyarországon senkit sem találtam. A CD-ken felsorakoztatott alapelvek közül az első az, hogy kire hallgatsz. Az első hallgatás után közel egy évet töltöttem azzal, hogy megtaláljam azokat az embereket, akiktől tanulni akarok, akikre hallgatni fogok. Kitartó keresés, információgyűjtés eredményeként eljutottam azokhoz a Mentorokhoz, akik számomra a legtöbbet tudják adni. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy elég jól értem az angol nyelvet ahhoz, hogy megértsem az angol nyelvű anyagokat, és egyben felvállaltam azt a küldetést is, hogy amit az Amerikai Mestereimtől megtanulok, azt elérhetővé teszem a magyarok számára is, és felépítem a jövőbe tekintő magyarok közösségét, akik egymást segítve, haladnak előre, egyre magasztosabb céljaik felé.

 

Na, de honnan is jön az információ, kik azok, akikre hallgatok?

A legtöbb, általam megosztott információ Kevin Trudeautól származik, vagyis nem tőle származik, hiszen mindazt az anyagot, amit megosztott, ő is tanulta, és ami annál is fontosabb, élte. Rengeteg sikeres vállalkozást hozott létre, és tanításaival emberek százezreire volt pozitív hatással. Célja, hogy az embereknek felnyissa a szemét, hogy megismerjék az igazságot, akár a Titkos Társaságok, Gyógyszer és Élelmiszeripar, valamint a nagyhatalmak tekintetében. Az embereket ellátta mindazzal a tudással, ami felszabadítja őket. Bár személyesen még nem találkoztam vele, neki köszönhetem a legtöbbet, hiszen rajta keresztül jutottam el a többi segítőmhöz. Következő ember, akiről beszélni fogok, Ed Foreman, egyike azoknak az embereknek, akiktől Kevin szerezte a tudását. Személyesen ismerem, sőt a barátomnak tekintem. Csodálatos életút és hatalmas bölcsesség van már mögötte, de a maga 83 évével a legtöbb fiatal megirigyelheti a lendületét, energiáját és vitalitását. Fiatalon, már 26 éves korában milliomossá vált, (1960-ban mást jelentett egymillió dollár, mint ma), az elmúlt 150 évben az egyetlen ember, aki két különböző államban is kongresszusi képviselővé vált. Több mint 30 éven keresztül tanította az embereknek a sikeres életet, és ezrek életére volt és van pozitív hatással. A világnak szánt hagyatékához hozzá tartozik az Ed & Harold Foreman mérnöki komplexum az Új-mexikói állami egyetemen, Las Crucesben. A harmadik Mentorom, pedig Don Boyer. Magyarországon még kevéssé ismert dokumentumfilmjei és könyvei mind a siker filozófiájára épülnek. Története 19 éves korában vett komoly fordulatot, amikor egy irodaház takarítójaként találkozott a Milliomos Mentorával, és elérte, hogy tanulhasson tőle. Sikeres vállalkozóvá és üzletemberré vált. Napoleon Hill munkáját tovább folytatja, és az Andrew Carnegie által ismertetett alapelvek tanításával és mentorálással segíti az embereket, hogy elérjék a legfőbb céljaikat. 2016 nyarán alapította meg a Carnegie alapelv mesterelme csoportját, melynek én is büszke tagja vagyok. A tőle tanult elveknek köszönhetően voltam képes az Egyesült Államokba utazni és személyesen is megismerni azokat az embereket, akikkel továbbra is nagyszerű kapcsolatban vagyunk és egymást segítjük az életünk felemelkedésében.

Regisztrálj és ismerj meg minket!

Mit mondanak azok, akik már korábban csatlakoztak:

„A legnagyobb felismerést a célkitűzéssel kapcsolatban tapasztaltam. Legyen olyan nagy, hogy felnézve rá örömmel töltsön el, de kisebb, mint a hited a megszerzésében. Nekem a meghatározás az első kijelentésre fókuszálódott, de nem egyeztettem a hitemmel és a megvalósíthatóság érzetével. Hálásan köszönöm a tanítást, ami megengedi a célom pontosabb meghatározását!” Koszter Tibor
„Imádom Kevin Trudeaut! A fantasztikus tanítását! Nincs olyan nap, hogy ne hallgatnám! Az én életem mióta nem csak tanulnom, hanem gyakorlom is azt, amit mond gyökeresen megváltozott, de kezdjük az elején! Itt fogtam fel, hogy van álmom és ehhez kapcsolódóan vannak céljaim, hogyan tudok jól célt kitűzni, hogy valóban az a legfontosabb, hogy érezd magad jól, a hogyanokkal nem kell foglalkozni. Ha ezt teszed, a hogyanok jönnek és jönnek, csak figyelned kell. Az utóbbi egy évben gondolkodással egy új dimenzióba kerültem. Eddig csak olvastam, hogy igen az a jó, mindennap motivált vagy és milyen jó, hogy reggel van és éled az életed és megvalósítod önmagad és álmaid, most ezt teszem, mindennap szó szerint alig várom, hogy jöjjön a reggel és ledolgozzam a ledolgozni valómat és utána jövök én! Az ötletimmel, a gondolataimmal, akkor nézzünk még utána ennek, annak! Rengeteg új dolgot tanulok, még szerencse hogy a lányom türelmes, mert a mai technika időnként kész háborút indít ellenem, de nagyon élvezem! Imádom ezt az életet, megtaláltam azt, amiben adhatom önmagam, tanulhatok, és nagyon élvezem ezt az utazást! Minden nap tanulok valami újat, olyan emberek, videók, hanganyagok jönnek velem szemben, hogy hihetetlen! A titokban mindig valami különleges dologra számítunk, de ahogy haladsz előre ezek igazából egyszerű összetevők, ezért nem tulajdonítunk nekik nagy jelentőséget és itt vérzünk el. Én minden napomat a kopogtató gyakorlattal kezdem, ez olyan szertartás, habár én nem lelkesedem a korai kelésemért, de most még szükséges, ez azonban nem marad el! A hála, miért is vagyok hálás ezt is naponta végzem és leírom. Igen, az írás! Hihetetlen ereje van, most már tudatosan csinálom, nem is gondolnánk, míg nem próbáljuk ki. Először ezeket csak úgy csináltam, mert Kevin is ezt mondta és miért ne próbáljuk ki, de most már látom ennek az igazi nagy jelentőségét és hatását! Ami igazán katartikus volt, amikor úgy igazán szívből leírtam, ahogyan Kevin tanácsolja, milyen életet élnék, ha a pénz nem számítana. Fantasztikus érzés volt! Utána megfogalmaztam a célom és egyszerűen csak elküldtem, azzal a hittel, hogy fognak jönni lehetőségek és egyáltalán nem agyaltam, görcsöltem, éltem tovább az életem és igyekeztem jól érezni magam, tudtam, hogy valami jön és kíváncsian vártam. Eddig is értem el eredményeket, de ez most valami egészen más. Imádok így élni, mert tudom, számomra mindig minden jól elrendeződik és a megfelelő időpontban megvalósul, amit elterveztem. Ha gondolkodsz és hiszel, valóban az Univerzum szállítja a lehetőségeket. És ez szuper. Azt akartam mondani, ma már ezek a mindennapi életem részei. Nagyon jó úgy tervezni, cselekedni, hogy igen, “holnap karácsony ” és az ajándékaim a fa alatt vannak és most így élem a napjaim! Szóval ezer hála Kevinnek és Neked!!!!” Kiss Judit
„Örülök, hogy hozzáférhetővé vált számomra ez a tanulmány is. Inspirálóvá tesz mindig. Többnyire autózás közben hallgatom, van mikor csak rövidebb időtartamot, de mindig elültet egy, vagy több gondolatot, mely hosszú ideig dolgozik bennem, hoz újabb felismeréseket és megértéseket. Várakozással kezdtem bele. Kevin stílusa és gondolkodásmódja már első alkalomtól magával ragadott, mellyel igazán tudok azonosulni. Valahogy úgy érzem, az én nyelvemen beszél. Bevallom első hallgatáskor elfogott egy kis csalódottság érzés is, mikor úgy éreztem nem sok új infót kapok a Te kívánságod a Te parancsodhoz képest, de aztán realizáltam, hogy egy más nézőpontból időnként nagyobb részletességgel megközelítve sokkal teljesebbé válik az összkép. Számomra nagyon sokszor egy-egy pici részlet tud hozni magasabb szintű megértéseket. Külön üdítő számomra, az az érzés, hogy Te ezt teljes szívedből tolmácsolod és örömmel adod tovább, hogy segíthess azoknak, akik igénylik ezt. Köszönöm, Zoli” Kurucz Zoltán
„Szeretném kifejezni nagyrabecsülésemet a Magyar GIN Közösségért végzett munkáid iránt. Fordításaidat olvasva és hallgatva, közelebb kerültem ahhoz a spirituális tartalomhoz, amit Kevin Trudeau anyagai képviselnek. Jobban átéreztem a magyar nyelv kifejezései és szókincse által nyújtott többletből mindazt, amit magamévá tettem az elmúlt időszakban. Sokat fejlődtem és sikeresebbé váltam az életemben mindazokból, amiket megértettem és megtanultam a GIN anyagaiból és munkásságodból! Köszönet mindenért és további sok sikert kívánok az életed minden területére!” Grünbaum Dóra